Hidegek és melegek összecsapása
Stephenie Meyer vámpírsorozatának harmadik kötetének adaptációjában - immáron túl a bonyolult szerelmi viszonyon és a vámpírok, valamint farkasemberek látványától való megdöbbenésen - körömrágva várhatnánk az újabb összecsapást, amely akár Bella vagy védelmezői életébe kerülhet. A történet bőséges, a karakterek nem hétköznapiak, de a gyomorremegés ezúttal elmarad.
Romantikus fantasy - ismét új rendezővel
A vámpírfilmet ezúttal is új rendező dirigálta, mint eddig mindegyik részt. David Slade brit rendező eddig a Cukorfalattal és a 30 Days of Night-tal rukkolt elő, karrierjét pedig videoklipek rendezésével kezdte, ami érezhető is a mozin. Sokan dicsérik vizuális látásmódját, Meyer pedig úgy nyilatkozott, boldog a rendező személyétől, az erős és színes történetnek jót tett Slade rendezése. A film fényképezése jól esik a szemnek, bár már nem láthatunk annyira erős színeket és fényeket, mint az előző részekben, inkább a havas táj és az éjszakák kéksége valamint a homályosabb képek a jellemzőbbek.
Hidegek és melegek
Miután már hozzászokhattunk Bella Swan (de inkább Kristen Stewart) szenvelgéséhez, a vámpírcsalád tagjaihoz és a hidegek-melegek (vámpírok és indiánok) viszályához, a történet erősödik, a szerelmi szál pedig lanyhul. A kezdő képben megjelenik egy új szereplő, az ausztrál Xavier Samuel, aki ebben a részben Riley vámpír karakterét ölti magára, aki maga is Forksban nőtt fel és egy éve tűnt el otthonról, vált vámpírrá. Samuel izgalmas színt visz a filmbe, mellette pedig megjelenik egy lassan megmutatkozó karakter, Jodelle Ferland, akitől nem áll távol a sötétebb témák világa, mivel már több horrorfilmben szerepelt. Ferland egy fiatal lányt játszik a seregből, aki félénken megadja magát, és már azt hihetjük, a jövőben majd a Cullen família létszámát gyarapítja. Victoria is újra feltűnik a színen, de Rachelle Lefevre-t ezúttal a forgatási időpontok ütközése miatt Bryce Dallas Howard alakítja, de a vörös hajkorona szerencsére a régi. A hófehér fogsorú Jacob a második rész óta talán még jobban kigyúrta magát, ismét nem kell szűkölködni a póló nélküli jelenetekben, amit már a hidegvérű Edward se hagy szó nélkül. A Bella apját alakító Billy Burke ismét jól hozza kötelező pár percét, Robert Pattinson pedig szinte végig elgyötört arccal szerepel a vásznon, már-már sajnáljuk. Bella és Edward ketten együtt néha annyira hidegek és unottak, hogy azt vesszük észre, azért drukkolunk, hogy Jake szerezze meg magának a lányt, és az ő mellkasán melegedjen az emberi idők végezetéig.
A sztori
A történet egész végig Bella szerelmi és jövőbeli életéhez kapcsolódó vívódását követi nyomon, ezt tükrözik a színek és a szimbólumok. Edward már a film elején megkéri Bella kezét, és kötnek egy kompromisszumot, miszerint a lány hozzámegy, amennyiben a közelgő érettségi után megtörténik az átváltozás. Edward ennek ellenére túlzottan óvja őt, még Jacobbal való találkozását is meghiúsítja. Bella tehát folyamatosan őrlődik, míg a film végén végre meghozza a döntést. Addig szíve egyszer Edward, egyszer Jake felé húz jobban, a hideg és a meleg csatája a szerelmi háromszögön kívül egy rövid időre viszont szövetséggé alakul át. Victoria ugyanis még mindig vadászik Bellára, és - összehordva a fegyelmezetlen és erejük teljében lévő újszülött vámpírokból álló seregét, érzelmileg pedig sakkban tartva vezetőjüket, Riley-t - támadást indít a Cullen-klán és Bella ellen. De ezúttal a farkasok is beszállnak a csatába, rájönnek ugyanis, hogy csak így győzhetik le az ellenséget. A töprengő Bellának eközben néha a vámpír jeges fegyelmezettségére, visszafogottságára, néha pedig a farkasember melegségére és szenvedélyére van szüksége, egyre kevésbé tudja türtőztetni vágyait. Ebben a részben ezen kívül végre megismerhetjük Rosalie és Jasper múltját is, hogy hogyan váltak annak idején vérszívóvá.
Summa
A regénysorozat közül talán ennek a résznek a legmozgalmasabb a cselekménye az első két kötet után, ahhoz képest nem sikerült mindent átültetni a vászonra - mikor már kezdjük beleélni magunkat az intenzívebb jelenetekbe, valamiért megreked a lendület, és várhatjuk a következő izgalmat, melyet szerelmi intermezzók előznek meg.
A vámpírok futása és a csatajelenetek ugyanazzal a technikával készültek, mint eddig, és látványosak a természeti képek, de kissé mesterkéltek, mind a színek mind a díszletek tekintetében. A havas hegytetőn ácsorgó trió mintha csak egy vetített hátterű stúdióban aggódná magát betegre.
Az erős párhuzamok és utalások (pl. Jessica érettségi beszéde, vagy a Quileute törzs meséiben a bátor feleség és Bella figyelem-elterelése), valamint a kikacsintások (pl. Edward kiszólása Jake félmeztelensége miatt) már-már öngúnnyá alakulnak, és azt sugallják, ez a film fércmű - odafigyelt vizualitással és szájbarágással.
Kinek ajánljuk?
- Örök romantikusoknak.
- Unatkozóknak.
- Hegyekbe vágyóknak.
Kinek nem?
- Döntésképteleneknek.
- Fázósoknak.
- Fogfájósoknak.
6/10
Port.hu
BEHATOLÁS ELŐTT
„Apa, én szűz vagyok”- imígy vall a bájos Bella, de félő, hogy már nem teheti sokáig, hiszen egy tüzes vérfarkas és egy márványhideg vámpír felváltva küzd a kegyeiért. NAGY V. GERGŐ ÍRÁSA.
Aligha tagadható, hogy az immár három darabot számláló Alkonyat széria sikerrel gondolta újra a vámpír mítoszát. Míg elődei javában a vérre szomjúhozó élőhalott és kiszemelt áldozata között ritkán volt lehetséges kiegyensúlyozott viszony (hiszen liezonjuk jobbára utóbbi halálával vagy átalakulásával végződött), a Stephenie Meyer regényei alapján világhírre szert tett tinédzser-románcban – már csak a romantikus film műfajának természetéből fakadóan is – ember és szörnyeteg némi bágyadt évődés után harmonikus együttműködésre, komoly párkapcsolatba lépett egymással. Ennek utolsó, ám annál súlyosabb problémáját a hőn vágyott szex hiánya jelenti. Mivel a szerelmes tekintettel pislogó Robert Pattinson heveny vérszomja alighanem uralhatatlanná válna az ágytornák alatt, a sápadt gavallér immár három rész óta halasztgatja a többszörösen is vérfürdővel fenyegető első érintkezést – hogy a vámpírfertőzés és a szüzesség elvesztése között derengő analógia ezúttal minden korábbinál egyértelműben fogalmazódjék meg.
Elannyira, hogy a sorozat harmadik részét jelentő Napfogyatkozás (minden szövevényes háborúskodásról beszámoló cselekménye ellenére) elsősorban a szüzesség elvesztésének kérdéséről és lehetséges formáiról szól. A Bella (Kristen Stewart) és Edward (Robert Pattinson) közeledését tárgyaló első rész után az Újhold a magára hagyott lány és egy izmos felsőtestű vérfarkas-fiú, Jacob (Taylor Lautner) barátkozásának engedett teret, a harmadik tétel pedig a hármójuk között felálló szerelmi konfliktust állítja a középpontjába. A virágos réten játszódó nyitány idillje ugyan eldöntöttnek mutatja a játszmát – elvégre Edward és szerelme már a házasságot tervezgetik –, ám Bella egyszercsak Robert Frost Tűz és jég című versének felmondásába kezd, és rövidre rá már a forróvérű Jacob udvarlását részesíti előnyben Edward űrhideg szenvelgése helyett. „Velem olyan egyszerű lenne, mint levegőt venni” – érvel az örökké félmeztelen Jacob, míg a viktoriánus szellemű Edward a házasság előtti szex veszélyeit sorolja elő – nem csoda hát, hogy a szájmozgása alapján lebírhatatlan nemi vágytól fűtött Bella egyre inkább a kevésbé elegáns, ám annál kézzelfoghatóbb férfi irányába tekintget.
Ám miért kellene lemondani bármelyikükről is? A film minden kétséget kizáróan legemlékezetesebb, mivel leginkább bizarr jelenetében az újfent alulöltözött Jacob saját testével melegíti föl a hófúvásban fagyoskodó Bellát – Edward mellett és szeme láttára. A szűkös túra-sátorban eleinte érezhető némi feszültség, idővel azonban egyre kedélyesebb hangulat uralkodik el, hogy aztán minden pszichológiai realizmusra fittyet hányva afféle vagány férfibarátság szülessen az elszenderedő vágytárgy átölelt teste fölött – amit Bella alig látható mosollyal nyugtáz. Hogy az érettségi közelében, minden látszat ellenére, még nem ildomos életre szóló, elkötelező döntéseket hozni, azt egy későbbi iskolai beszédből tudhatjuk meg. Ennek jegyében a két fiú közötti választás és ezzel együtt az egyre forszírozott vámpírizáció (Bella már az első rész végén szeretett volna vámpírrá válni, hogy olyan lehessen, mint szerelme) megint csak későbbi részekre halasztódik. Ugyanakkor kecsegtető lehetőségekkel gazdagodtunk a jövőre nézve, ha eszünkbe véssük a rézbőrű vérfarkas ajánlatnak tetsző mondatát, miszerint: „Bella, te képes vagy arra, hogy egyszerre kettőt is szeress.”
A poligám önmegtartóztatást ünneplő Napfogyatkozás egyszerre prűd és perverz szexuálpolitikáján túl vajmi kevés érdekességgel vagy újdonsággal szolgál. Noha a megizmosodott költségvetésnek köszönhetően az első két részhez képest megnőtt a látványosságok száma, amiképpen markánsabbak a horror-elemek is (hiszen a lagymatag lelkizést rendre megszakítja néhány moderált mészárlás), a két órás játékidő javában ezúttal is enervált és szellemtelen beszélgetéseket szemlélhetünk, amelyeket az első két részhez hasonlóan harmatos színészi játék kelt életre. Hiába tanúskodik az újdonsült direktor, David Slade elődeinél nagyobb tehetségről az akciók rendezésében, ha az animált CGI-farkasok továbbra is testetlen és súlytalan lényekként lötyögnek a vásznon – és hiába a cselekménybe ügyesen beillesztett flashbackek vagy a szordínósan kimért önirónia, ha a történet egészében mégis végtelenül bárgyúnak tetszik. A Napfogyatkozás, éppúgy, mint az Újhold, csupán elhivatott rajongók számára élvezhető és értelmezhető mozi – szűz nézőnek azonban majd’ annyira frusztráló élményt jelent, mint egy kiéhezett lánynak a vámpírral való vértelen légyottok.
Revizor
Nem titok többé!
A Twilight-saga legfrissebb felvonása messze a legjobb az eddigi darabok közül - még ha a mérce igen alacsonyan is volt. Műérzelmek helyét felvették a majdnem igaziak, s végre értékelhető akciójelenetek is ellensúlyozzák a nyálas szerelmi háromszöget.
Akik nem vesznek részt egy aktuális tömeghisztériában, fölényes mosollyal vagy tettetett aggodalommal szemlélik a vele kapcsolatos eseményeket. Amikor az Alkonyat-filmekről beszélünk, nehéz a körülöttük gyűrűző tinihype-ot félretenni, hiszen mégis csak rajongók ezrei vertek sátrat a mozik előtt, hogy mielőbb láthassák a legújabb részt, Robert Pattinson körül nagyobb hisztéria van, mint Leonardo DiCaprio körül valaha, 2008 óta pedig kamuvámpírnak lenni sokkal menőbb, mint emósnak. Az érzelmes vérszopók trendet teremtettek, az, hogy miért, eddig nem egészen volt tiszta, a harmadik részben derül fény először a vámpír-titokra.
A Napfogyatkozás nem véletlenül sikerült a legjobban az eddigi darabok közül, hiszen új rendező kezébe adták az irányítást. David Slade készített már videoklipet Aphex Twinnek és a System of a Downnak, a vámpírfilmekben is járatos (30 nap éjszaka címmel forgatott egy hamar elfeledett horrort), a Cukorfalat című alkotása - amiben a tizennégy éves Ellen Page kínoz egy pedofilt - pedig mindenképp említésre méltó. A vérfrissítés bőven ráfért a Twilight-sagára, míg az első résszel nem volt nagyobb baj, csak szimplán sablonos és üres lett, addig a másodikat már végigülni is külön művészet volt, a vontatott cselekménynek egyáltalán nem segítettek a kitartott hegedűhangokkal könnyekre apelláló, romantikusnak szánt jelenetek. Az új rendezőnek egy, az eddigieknél sokkal fordulatosabb szkript segítségével utolsó nekifutásra végre sikerült hitelesen összepasszintania a természetfeletti és az emberi erőket, bebizonyítva azt, amit eddig is sejtettünk: egy vámpír-ember-vérfarkas szerelmi háromszögben bőven rejlenek lehetőségek végletes érzelmi játszmákra.
Bellának és Edwardnak megint meg kell küzdeniük a fenyegető külvilággal és a köztük lévő érzelem lehetetlenségével, ezúttal azonban nem nyomasztanak minket agyon az érdektelen történések körül köröző kamerák, a közéjük álló különféle akadályok most a feszültség fenntartására szolgálnak. Kapunk egy szupergonosz újszülött vámpírokból szerveződő hadsereget, ami főhősnőnk vérére szomjazik, valamint egy örök dilemmát: vajon az állandóan félmeztelen, kockás hasú, forróvérű farkassal, avagy a kissé régimódi, de jó pár év tapasztalatát hordozó jéghideg vérszívóval érdemesebb együtt lógni? A szerveződő hadsereg apropóján megismerjük pár mellékszereplő izgalmas múltját, az első rész baseball-meccséhez hasonlóan látványos akciójelenetekkel megspékelve, a vámpír kontra vérfarkas szálban pedig végre olyat látunk, ami eddig valamiért kimaradt az érzelmesnek kikiáltott sorozatból: igazi érzelmeket.
Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a két év közös munka során a fiatal színészek a lehető legkülönfélébb módokon gabalyodtak össze, így sokkal felszabadultabban játszanak, végre látunk őszinte arcrezdüléseket Pattinsontól és Taylortól is. Másrészt az ügyesen felépített történet nem csak a főhősök közötti szerelemre koncentrál, a többi szereplő viszonyait ugyan olyan részletesen bemutatja, mint Bella többi fontos kapcsolatát. Ez pedig most nem időhúzáshoz és nyáladzáshoz vezet, az indokolt flashbackek és kitérők alapozzák meg a meglepően visszafogott, jól kiérdemelt happy endet, a földöntúli szerelem végre méltó helyére kerül.
Persze azok, akiket eddig nem érintett meg a vámpír-melodráma nagyszabású érzelmekről regélő, divatos műfaja, most is fanyalogni fognak A Napfogyatkozás azonban sok körrel lehagyja a széria előző darabjait, élvezhető lehet olyanok számára is, akik nem élnek két éve Pattinson bűvöletében. Egyrészt azért, mert fellazult az első részek szikár komolykodása, elhintett poénokkal kacsintanak ki az alkotók, mi pedig fellélegzünk: végre nem erőltetnek ránk indokolatlan, hamiskás fennköltséget, vagy legalábbis sokkal kevesebb részében a filmidőnek. Másrészt pedig azért, mert ezúttal egyensúlyban van az akció és a lelkizés, nem nyomasztanak minket agyon sokadjára ismételt szólamokkal (de legalábbis sokkal kevesebbszer).
A legfrissebb rész kellemes, helyenként megkapó, kicsit ritkábban leleményes kis film lett. Talán a következő részben sikerül véglegesen megszabadulni a maníroktól, és még a szőrösebb szívű mozizók sem szégyellnek majd elérzékenyülni pár órára.
Filmpont
Új izgalmak
Fogalmam sincs miért jönnek sorban az égi jelenségekkel, miközben sehol a Nap és a Hold, azt viszont már egyre inkább értem, mi ez a nagy felhajtás az Alkonyat saga körül - a harmadik részre a sorozat kinőtt a tinédzserkorból, és végre minden korosztály számára igazi szórakozást kínál.
Tovább folyik a szenvelgés Bella (Kristen Stewart) és Edward (Robert Pattinson) között, de bekavar a képbe most már komolyan is Jacob (Taylor Lautner ) és Victoria (Bryce Dallas Howard ). Míg az előbbi Bella érzéseit kavarja fel, az utóbbi életére tör - annyira nagy fenyegetést jelentve, hogy a farkasok és a vámpírok összefogni kénytelenek ellene.
És mindez igen, igen izgalmas. A sagában most debütáló David Spade rendező remekül egyensúlyoz az egymás át- és átszövő magánéleti és akciószál között, kifejezetten aggódunk az egyébként egyáltalán nem kétséges végkimenetet illetően - és ez bizony nagy szó napjaink Hollywoodjában. Talán a rendezőváltásnak köszönhető az is, hogy a korábban szirupos érzelmi szál sokkal reálisabb, sokkal tapinthatóbb lett, hol vannak már Bella lassan szálló tincsei az első részből? Szerencsére sehol. Javier Aguirresarobe operatőr még a napsütötte floridai felvételeket is megszűrve remekül hozza az Újholdban már megteremtett esős hangulatot, az egyetlen, amivel próbára teszi az idegeinket, a közelik túlságosan nagy arányú használata. A színészekről nincs nagyon mit mondani, mindenki a már jól megismert formáját hozza, Robert Pattinsonnak eszméletlenül jól megy a szemrebegtetés - illene már valami mást is csinálnia, ha nem szeretné, hogy Taylor Lautner kidolgozott felsőtestével el ne szipkázza tini rajongótáborát.
Filmtekercs.hu
A Twilight 3 köp a vámpírtörvényekre
A Napfogyatkozás nemcsak szembement a vámpírlét alaptörvényeivel, a Twilight-sorozat legrosszabb darabja lett. Bénázó mű-Drakula a kigyúrt Disney-farkas ellen, harmadik menet.
A vámpírlét mindig is az alantas vágyakról, az ölés és az ölelés örök kényszeréről szólt. Az Alkonyat - Napfogyatkozás szemérmes vérszívói viszont nemcsak az embervadászatot, az esküvő előtti szexet is hanyagolják, azaz Stephenie Meyer megint szemen köpte Bram Stoker és Anne Rice életművét. Ezek után a következő regényhőse lehetne egy csupasz és szelíd farkasember, aki imádja az ezüstöt, és nem is teliholdkor változik át valamelyik random Szépség vegetáriánus Szörnyetegévé, hanem amikor akar.
A harmadik rész után sem lettem Alkonyat-fanatikus. Pedig tényleg szerettem volna valami pozitívumot találni benne, vagy legalább megérteni végre, miért rajonganak érte milliók. De a Napfogyatkozás csak a korábbi két film ismétlése lett. Az Alkonyatból átmentették a hullaarcú tinibálvány (Robert Pattinson) nyűglődését és az állatvéren tengődő, emberséges családtagokat, az Újholdból meg a szerelmi háromszög lett újrahasznosítva: Bella (Kristen Stewart) mellett még a hóesésben is ott feszít a félpucér farkaskölyök (Taylor Lautner).
És ott van a szex. Vagyis pont ez az, hogy nincs. Pedig az Alkonyat összes kortárs vámpírhistóriája erről szól, a True Blood - Inni és élni hagynitól az Anita Blake-regényfolyamig. Az Alkonyat főszereplője viszont egy 200 évvel ezelőttről ittragadt, régi vágású úr, aki az apától kérne engedélyt a lánykérésre, és görcsösen ragaszkodik hozzá, hogy házasság előtt nincs szex. A 12-16 éves korosztályban viszont pont emiatt népszerű az Alkonyat-széria. A Bellával könnyen azonosulni tudó, a suliban különcnek, könyvmolynak, netfüggőnek tartott kiscsajok odavannak a Bravo-újságok felvilágosító rovatát idéző alapkonfliktusért: vajon a lány a szomszédból a mindig figyelmes úriembert és az örök szerelmet választja, vagy a szénné gyúrt, bunkó, motoros macsót, akit kizárólag az ösztönei hajtanak? Ezzel a dilemmával csak az a baj, hogy már a második rész is erről szólt.
A korábbi filmek hibái is sorra visszaköszönnek. A fakóra szűrt színvilág eredetileg ugye a hegyekben élő kanadaiak belterjességét hivatott jelképezni, de most a jelképezés helyett csak idegesítő. Főleg, hogy a jelkép is eltűnt: nincs belterjesség, már Amerika összes vámpírja a hegyekben klánháborúzik, és minden második indiánról kiderül, hogy egy Disney-rajzfilmből szökött, rondán megrajzolt amerikai farkasember.
A rendezőcsere sem használt a filmnek. A fantasyrajongó Chris Weitz helyett David Slade ugrott be, aki korábban a 30 Days of Night című képregényadaptációval bizonyította, hogy ért a vámpírokoz, főleg ha azok fegyverrel rohangálnak. Az akciójeleneteket tényleg jól összehozta, pedig kényszerpályán mozgott: vérfürdőt rendező gonosz vámpírok helyett csak tántorgó zombikat kapunk, akik összetört porcelánbabává változnak, ha levágják a fejüket.
A színészekről fölösleges szót ejteni, a Harry Potter-széria névtelen gyerekstatisztáiba több tehetség szorult, mint a három főszereplőbe együttvéve, mi mégis sorba vesszük őket: Kristen Stewartot megint tornacipős, kialvatlan átlagcsajnak öltöztették be, akiért csak azért aggódik a néző, nehogy összeessen a legfontosabb jelenetek közepén. Robert Pattinsont nem értem, miért tartják tinibálványnak, itt végig olyan volt, mint egy járkáló hulla a boncteremből. Taylor Lautnetnek meg csak a félmeztelenül feszítés megy, drámai hősnek Schwarzenegger is jobb volt. Viszont a hármuk közül még ő a legkevésbé rossz, és ha már bálványozzák őket, inkább vele tegyék.
Pozitív jelzőt Billy Burke-ről tudnék írni, harmadszorra hozza profin az apaszerepben gyötrődő seriffet, és benyöghető poénokat is kapott. Nikki Reed is csak a karaktere miatt a kedvencem: az 1920-as években lett halhatatlan vérszívó, miután egy csapat öltönyös fickó megerőszakolta és megölte, de egy vámpír az utolsó pillanatban megmentette. Rosalie ezután esküvői ruhában, puskával a kezében egyenként vadászta le őket, de ezt sajnos csak 2 percig mutatták a Napfogyatkozásban, pedig simán külön könyvet vagy filmet érdemelne. Csak ne Stephenie Meyer írja meg. (5/10)
Index |