Vámpírkrónikák

Kicsit tartottam a tini lányok kedvenc vámpírtörténetének filmes feldolgozásától, de az felülmúlta várakozásaimat. Az Alkonyat bár néhol a giccs határmezsgyéjén egyensúlyoz, izgalmas és szórakoztató film, melyet nem csak lányoknak merek ajánlani.

A Stephenie Meyer azonos című regényéből készült Alkonyat két fiatal szerelmét meséli el - a Buffyn és Angelen nevelkedett generációnknak bizonyára nem jelent meglepetést, hogy egyikük vámpír. Bella (Kristen Stewart), aki most költözött apjához (Billy Burke), hamar összekavarodik a félelmetesen jóképű, de halott sápadt Edwarddal (Robert Pattinson). A helyzet amúgy sem egyszerű, de egy az Edward családjával szemben emberi vérre szomjas vámpírcsapat felbukkanása csak még inkább megnehezíti - olyannyira, hogy végül már a puszta túlélés a tét.

Catherine Hardwicke szerencsére nem engedett a csábításnak, és még időben visszafogta a gejllovakat, egy-két túladagolt jelenettől eltekintve a romantika, a kaland és a humor kellemes egyensúlyban van a filmben. A színészek megválasztásával sem nyúlt mellé. A Bellát alakító mindössze 18 éves Kristen Stewart igazi veterán, a Pánikszobából vagy az Út a vadonba című filmekből lehet ismerős. Játéka természetes, de úgy érzem, lenne még mit kihoznia magából. A hősszerelmes karaktere ezúttal a korábban Harry Potter mellett Cedric Diggoryként látott Robert Pattinsonnak jutott. Hát bizony, vannak olyan férfiak, akiknek remekül áll a szenvedés - ő is egy közülök. Bár még csak 22 éves, sokkal idősebbnek tűnik (egy jó ideje 17 éves vámpírnál el is kell egy kis érettség), így Zac Efronnal ellentétben a tinikorból kinőtt hölgyek szimpátiájára is igényt tarthat. A két apa mellékszerepeiben Billy Burke és Peter Facinelli hoznak meggyőző alakítást.

A film Amerikában 70 millió dollárt meghaladó eredménnyel nyitott, melynek sikerén felbuzdulva a Summit Entertainment bejelentette, hogy ők viszik vázonra a regénysorozat második kötetét, a New Moont is. Addig itt van nekünk az első könyv immáron magyarul és a filmvásznon is.

Filmtekercs.hu

Vérszegény az új tini vámpírfilm

Az Alkonyat romantikus vámpírfilmnek lett beharangozva. Romantikában túlteljesített, a vámpíros részt viszont alig bontotta ki: a vérszívó-klánok közti harc többet érdemelt volna néhány összetört tükörnél.

Még el sem fogytak a megfilmesíthető Harry Potter-regények, máris itt a tinédzserek millióit meghülyítő Alkonyat, varázslótanoncok helyett szerelmes diákvámpírokkal. Stephanie Meyer első Alkonyat-kötete 2005-ben jelent meg. A több száz éves, de tizennyolcnak kinéző, örökös gimibe járásra kárhoztatott vámpír, és a különc tinilány szerelméről szóló könyv milliós példányszámban fogyott, harmincadik hete vezeti a New York Times bestseller listáját, és már három folytatást is kapott.

Tinédzserek közt élő, halandóba szerelmes vámpírt nem most látunk először filmben: a 87-es Elveszett fiúkban Joel Scumacher például jó arányban vegyítette a romantikázást a vérszívók éjszakai portyáival, de az első Alkonyat kötetet adaptáló Catherine Hardwicke-nek ez most nem sikerült. A romantikázás elveszi a játékidő jelentős részét, túl sokáig odázzák a beteljesülést, mégha ennek oka is van: az új suliba kerülő lány (Kristen Stewart) vére igazi ínyencfogás lenne egy kizárólag állatokat gyilkoló vámpírnak (Robert Pattinson).

De nemcsak az éjszakai portyák szorulnak háttérbe. A főszereplő vámpírcsaládot sem ismerhetjük meg: extrém a frizurájuk, terepjáróval járnak iskolába, és mindig belassul a jelenet, ha feltűnnek a színen, de ez nem elég. A látványos vámpírcsatának meg a felét nem látjuk, pedig szétvernek benne egy egész balettintézetet, de az ájuldozó főszereplő lány szemszögéből lemaradunk a fejletépésről, meg a vesztes vámpír elégetéséről. A legnagyobb kihagyott ziccer mégis a vámpírcsalád baseballmeccse, ahol a vérszívó képességek helyett is csak a főszereplő sebességőrületére koncentráltak. A játékidőt a tiniszerelem Klónok támadása legrosszabb pillanatait idéző, fűben üldögélős jelenetei viszik el.

A szerelmes vámpírt alakító Robert Pattinson korábban már a Harry Potter-filmekben is szerepelt, mint kviddicssztár. Most csak annyi volt a feladata, hogy szúrósan nézzen a vámpírsminkben, ezt jól csinálta. Az autók megállítását meg a fák felett repkedést elintézték a speciális effektesek.

A kameramunka abszolút profi. A készítők csak a kék, zöld és szürke árnyalatokat hagyták meg: a sötétzöld fenyőket, kékes ködöt, meg a szürke esőt. Itt jó kontraszt, hogy a főszereplő szivárványszínűen csillog a napfényben, mert a vámpírok ilyenkor ugye általában elégnek, vagy szétfolynak.

A hegyekben eldugott város legjobb karaktere a steak-zabáló, vadászpuskás seriff (Billy Burke), aki küzd az apaszereppel, mert a karrierista feleség 15 év különélés után hirtelen az ő nyakába varrja tinédzser lányuk nevelését. A kisváros sok jelenetben panoptikumhoz hasonlít: beszélnek a halakról, de senkit nem látunk pecázni, hamburgert rendelnek, de senki sem harap bele, a helyiek sörrel felszerelkezve, közösen akarnak meccset nézni, de nincs is tévézúgás a háttérben. Ha nem is direkt lett ilyen Twin Peaks-es, azért ez erősíti a thrilleres hatást: 6 pont a 10-ből.

Index