Akarlak, örökre csak téged. És egy élet nem elég nekem.


Jasper? Mit csinálnak a vámpírok egy legénybúcsúztatón? Nem viszitek sztiptízbárba, ugye?


Az utolsó éjszakám Isabella Swan-ként. Holnap éjszaka már Bella Cullen leszek.


Gyengéden, imádnivalóan csókolt meg. Elfelejtkeztem a többiekről, a helyről, az időről, az ésszerűségről...csak azt tudtam, hogy ő szeretett, hogy akart, és én is akartam őt.


Élvezi a partit, Mrs. Cullen?


- Feltételezem nem vagy tudatában annak, mennyire teljesen, lélegzetelállítóan gyönyörű vagy ma este. Nem vagyok meglepve Mike veled szembeni ízléstelen gondolataitól. Csalódott vagyok, hogy Alice nem erőltette, hogy nézz bele egy tükörbe.
- Tudod...eléggé elfogult vagy.
- Sóhajtott, majd megállt és a házzal szembe állított. Az üvegfal tükrözte a partit, mint egy hosszú tükör. Edward közvetlenül a velünk szemben lévő párra mutatott.
- Elfogult lennék?


- Játszani fogunk. Kő, papír, olló.
- Miért nem mondod meg inkább ki nyert?
- Jó. Remek.


- Rettenetesen kicsi vagy, hogy ennyira mérhetetlenül bosszantó legyél.


- Engedjetek táncolni a kishugommal. Ez az utolsó esélyem, hogy elpiruljon tőlem.


- Olyan bűnösnek tűnsz-mintha egy elkövettél volna valamit.


- Akarod, hogy énekeljek neked? Egész este éneklek, ha ez távol tartja a rémálmokat.


- Mit nem adnék azért, hogy legalább most lássam, mi jár a fejedben.


- Úgy leütnélek.


- Azthiszem, az agyam már sohasem fog rendesen működni. Legalább csinos vagyok.


- Nem értem. Én ezt nem bírom.


- Félnem kellene?
- Rettegned.


- Azthiszed megengedném, hogy felöltözz, ha nem így állnának a dolgok?


- Nem akartunk...öö zavarni.


- Milyen elbűvölő lény ő...


- Hé, akármi, ami boldoggá tesz téged bátyus.


Megtaláltam az igaz helyemet a világban, a helyet, ahová illettem, a helyet, ahol ragyogtam.


- Különleges vagy, ez nem rossz dolog.


- Üdv itthon.


A kedvenc mosolyomat láttam. - Siess vissza hozzám.
- Mindig.


- Aro, megkérnéd Jane-t, hogy álljon le a feleségem támadásával?
- Még mindig a bizonyítékokat vitatjuk.


- Csakhát...szóval, nagyon hiányoztál, Alice. Ne tedd ezt mégegyszer velem.


- Mostmár tudod. - mondtam könnyedén. - Senki más nem szeret mást, mint ahogy én téged.
- Majdnem igazad van. - Mosolygott, szemei kicsit még mindig szélesebbek, mint általában.
- De tudok egy kivételt.
- Hazudsz.


- Szeretlek téged. - mondtam neki. - Mindennél jobban.
- Én is szeretlek téged, mami. - válaszolta és megérintette a medált a nyakában, amiben egy apró fotó volt rólam és Edwardról. - Mi mindig együtt leszünk.
- A szívünkben mindig együtt leszünk. - javítottam ki őt amíg levegőt vettem és nyugodtan suttogtam. - De majd eljön az az idő amikor el kell hagynod engem.
A szemei kitágultak és az arcomhoz érintette a kezét. A csöndes "Nem" akkor is hangosabb lett volna ha kiáltja.


- Hacsak, nem félsz...? - javasolta Emmett.
Kihúztam magam. - Te. Én. Szkander. Ebédlő asztal. Most.
Emmett vigyorgása szétterült az arcán.
- Öö, Bella - mondta gyorsan Alice. - Esme meglehetősen rajong ezért az asztalért. Ez egy régiség.
- Köszi. - mondta neki Esme.
- Nem probléma. - mondta Emmett egy ragyogó mosollyal. - Erre gyere Bella.


- Rendben Emmett. Győzök és te nem teszel semmilyen megjegyzést a szexuális életemről senkinek, még Rosenak sem. Nincsenek utalások. Nincsenek célozgatások. Nincs semmi.
A szemei összeszűkültek. - Áll az alku. Győzök, és ez sokkal roszabb lesz.


 - Gyerünk, Bells! Nessie is kedvel engem. - állította.
Megfagytam. A légzésem megállt. Hallottam a hangok hiányát mögöttem, ami a nyugtalan rekciójuk volt.
- Minek...hívtad őt?
Jacob hátrált egy lépést miközben próbált szégyenlősnek tűnni. - Nos - motyogta. - Ez a név...
- A Loch Nessi Szörny után adtál becenevet a lányomnak? - kiáltottam.
Azután nekitámadtam a torkának.


Gyengéden, imádnivalóan csókolt meg. Elfelejtkeztem a többiekről, a helyről, az időről, az ésszerűségről... csak azt tudtam, hogy ő szeretett, hogy akart, és én is akartam őt.


Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy az övé is nyitva, s az arcomat bámulja. Sosem értettem, miért néz így rám. Mintha én lennék a főnyeremény, nem pedig az őrületesen szerencsés nyertes.


Az ész és szerelem mai napság ritkán tartanak együtt.

   
Az élet szívás, aztán meghalsz.

   
Az életem egy nagy, kegyetlen vicc, és nem szökhetek meg a poén elől.

   
Az én életem és az övé egy szállá fonódott össze. Ha az egyiket elvágják, elszakad mindkettő. Nélküle nem élném túl. És ő sem élné túl nélkülem.

   
Semmi mást nem akartam, csak meghalni. Mintha sosem születtem volna meg. A létezésem nem fontosabb, mint ez a fájdalom. Nem éri meg eggyel több szívdobbanásért szenvedni.


A csábítás szó bizonyos mennyiségű előre megfontoltságra utal.


Olyasmi volt ez is, amilyen az eddigi egész életem - sosem voltam elég erős ahhoz, hogy megküzdjek a rajtam kívülálló dolgokkal, hogy megtámadjam vagy lehagyjam ellenségeimet. Hogy elkerüljem a fájdalmat. Mindig emberi voltam és gyenge, s az egyetlen dolog, amire képes voltam. az a kitartás. Az állhatatosság. A túlélés. Mostanáig ez elég volt. Ma is elegendőnek kell lennie. Kibírom, amíg a segítség meg nem érkezik.

Elfulladva kacagtam, amikor sürgető csókja újra félbeszakította a mutatványomtat.
- Bőven van időnk, hogy tökéletesítsük - emlékeztettem.
- Örökké, örökké és örökké. - motyogta.
- Nekem pont megfelel.
Azzal bolgogan merültünk el örök életünk kicsiny, de teljes elemében.